slider
Szervező:A Közösségért Alapítvány
Támogató:MOL Romania Petroleum Products

Mentor Díj a Tehetségek Gondozóinak - 2011

A pályázat benyújtható:
-

Ismeri azt az áldozatkész, lelkes tanárt, szakembert, aki gyermekét szakkörökön segítette, jó tanácsokkal látta el az iskolai felkészülésben vagy a tanulmányi versenyeken?

Ismeri azt az edzőt, aki gyermekét jó szemmel kiemelte és a neki legmegfelelőbb sportágban segítette készségei, képességei fejlesztésében?

Emlékszik arra a szeretett tanárára, aki elindította a pályán, akihez később is mindig fordulhatott jó tanácsért, szakmai támogatásért?

Segítsen megtalálni a legjobb mentorokat!

Szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét azokra a fiatal tehetségeket felfedező tanárokra, nevelőkre, edzőkre, mentorokra, akik a háttérből segítik tanítványaik első lépéseit, akik áldozatvállalása, munkája nagyban hozzájárul egy-egy fiatal képességeinek a kibontakozásához. Keressük azokat a nevelőket, mentorokat, akik ösztönzik a tehetséges gyermekeket, mellettük vannak, keresik számukra a továbblépés lehetőségét, felkészítik őket a versenyekre, ha kell, pályázatot nyújtanak be helyettük. Keressük azokat a szakembereket, akik tudásuk továbbadásával több generáció tehetségeit segítették kiemelkedő eredményekhez, akik azonban a háttérben maradtak, akik munkája sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapta meg a megfelelő elismerést.

Ha ismer ilyen tanárt, edzőt, mentort, jelölje őt a tehetségek gondozói számára létrehozott Mentor Díjra!

A jelölés módja

Bárki nyújthat be jelölést egyénileg vagy csoportosan.
Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének (postacím, telefonszám, E-mailcím, intézmény neve) a megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt által felkészített gyermekek, fiatalok legfontosabb eredményeit, a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását. A jelölésnek egyaránt ki kell domborítania a jelölt szakmai és emberi kvalitásait.
A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölő személy vagy csoport elérhetőségét (postacímét, telefonszámát, E-mailcímét) is, hogy szükség esetén, kiegészítő információkat kérhessünk a jelöltről. Csak az alapítvány honlapján (www.pentrucomunitate.ro) elérhető űrlapon beküldött jelölést tekintjük érvényesnek. Jelölni lehet magyar és román nyelven egyaránt. 

Kik lehetnek jelöltek?

Tanárok, edzők, nevelők,
- akik 18 év alatti fiatalokat oktatnak, nevelnek, képeznek, kísérnek, vagy szakköröket vezetnek, önzetlenül és eredményesen segítik diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását;
- akik képesek fokozott figyelmet fordítani a - családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt - hátrányos helyzetben levő gyerekekre a sikerért folytatott küzdelmükben;
- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
- akik több évtizedes pályafutásuk során a helyi közösség megbecsülését, a szakterületükön dolgozó kollégáik elismerését vívták ki.

A jelölések értékelése

A legérdemesebb jelöltek közül a Közösségért Alapítvány kuratóriuma 10 személyt választ ki, és részesít Mentor Díjban. A díj Ioan Nemțoi üvegművész által készített trófeából, 8000 RON pénzjutalomból áll. Az értékelésnél a kuratórium elsősorban azt vizsgálja, mekkora része volt a mentornak az általa felkészítettek sikerében.

Jelöléseket 2011 december 31-ig lehet benyújtani. A Közösségért Alapítvány kuratóriuma 2012 februárjában választ a jelöltek közül, a díjátadást pedig az ezt követő időszakban szervezi meg.

A jelöléseket E-mailen a mentor@pentrucomunitate.ro címre, postán pedig a következő címre lehet beküldeni: Fundația Pentru Comunitate, Cluj, Of. Postal 1, C.P. 1141, a borítékra kérjük feltüntetni: Programul Mentor.

További információkat írásban a mentor@pentrucomunitate.ro e-mailcímen, illetve a 0755 045699-es telefonszámon lehet igényelni.

slider
Dokumentumok

Zsűri

Brandusa Armanca
Brînduşa Armanca

Újságíró, egyetemi tanár, jelenleg a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója. 

Gazda Árpád
Gazda Árpád

Az alapítvány elnöke, szabadúszó újságíró, a Krónika napilap főmunkatársa, az InfoRádió és a Heti Válasz romániai munkatársa. 

MOLNÁR-BÁNFFY KATA
Molnár-Bánffy Kata

Kommunikációs szakember. A magyar Miniszterelnöki Hivatal korábbi kommunikációs tanácsadója. Az Új Európa Alapítvány kuratóriumának tagja, a Magyar Író Akadémia közéleti beszédíró mesterkurzusának előadója, a BKF Public Relations szakirányú továbbképzésének oktatója. 

Marius Cosmeanu
Marius Cosmeanu

Szociológus és újságíró, a Corso erdélyi hetilap főszerkesztője.